II. HATÁRTALAN FESZTIVÁL

Kultúra, Hagyomány, Összetartozás

 Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a Kárpát-medencei magyar közösségek
önrendelkezésének fontosságára, valamint bemutassa a határon túli területek
mindennapjait és kultúráját. Emellett lehetőséget teremt azok számára, akik

felelősséget éreznek az elszakított területeken élő nemzettársaik sorsa iránt, hogy
színvonalas kulturális programokon keresztül erősítsék a nemzeti összetartozást.
2023. október 28-án került megrendezésre a II. Fehérvári Határtalan Fesztivál
részeként a Székely Mulatság Székesfehérváron, a Malom utcában. Az egész napos
programok között szerepelt táncház gyerekeknek Bókáné Zemancsek Edit és a
Galiba Zenekar vezetésével, Ambrus Attila kézműves bemutatója, valamint Csernik
Szende mesemondó előadása. A látogatók népi játékokkal és társasjátékokkal
ismerkedhettek meg, emellett a Székely Legendárium filmvetítése is helyet kapott a
programban.
A rendezvény során néptánccsoportok léptek fel, a gasztro udvarban pedig
hagyományos székely ételeket kóstolhattak az érdeklődők. Az est folyamán
székely–csángó estet tartottak, majd a Kiss Kata Zenekar koncertje és a Kákics
Zenekar kíséretében zajló táncház zárta a mulatságot.
A fesztivál október 23. és 29. között több programot is kínált, köztük plakátkiállítást a
szabadságharcról, a Hétvezér Estet, a Hazajáró közönségtalálkozót, határon túli
sportolók bemutatkozását, valamint egy székely humor estet. A zárónapon hazafias
dallamok csendültek fel Mészáros János Elek előadásában, amely a székely
autonómia napjához is kapcsolódott.